Ülök a nappaliban... Kinn szürkeség, az az igazi csúnya idő, amikor semmihez semmi kedve az ember lányának. Kortyolgatom a kis kávémat és az élet nagy dolgain merengek, ébredezem. Egyedül.

Viktor Svédországban, még mindig. Többnyire jól viselem, néha nehezebben. Sok a csönd, aki ismer tudja, nem bírom. :D

Holnap lesz három hónapja, hogy megérkeztünk... Hogy szalad az idő és mennyi minden történt velünk. Új lakás, új munkahely, új barátok, új minden. Néha nem hiszem el, hogy még csak most volt három éve, hogy megismerkedtünk. Ennek okán meglátogattam Viktort Svédországban és eltöltöttem egy hosszú hétvégét Stockholmban.

Nagyon szép város. Igaz november nem éppen a legjobb idő város nézésre. Talán majd nyár környékén visszamegyünk. Majd meglátjuk.

Mindenesetre lőttem pár fotót, amit írás közben ki is válogattam nektek. Íme. :)

Azért valami hasznosat is szoktam csinálni, már 3 hete tolom a nyelv sulit, tegnap előtt volt az első konzultációm, ahol a tanár megjegyezte, hogy szép a kiejtésem. Jeeee! Van még remény. :D Néha nagyon nehezen megy ez a nyelvtanulás, egyszerűen fizikai fájdalmat érzek, hogy ott üljek a gép előtt és tanuljak. Arról nem beszélve, hogy türelmetlen személyiségemnek megemésztenie azt, hogy nem fogok folyékonyan beszélni 2-3 hónap alatt, igen nehéz. Pedig ezek tények, szóval marad a kemény munka és a gyakorlás, és talán fél év múlva már menni fog a dolog.

Viszont van, ami közelebb van, mint gondoltam. Tegnap számolgattam, hogy kicsit több, mint 3 hét és megyünk Magyarországra. Durva. Majdnem két éve nem voltunk otthon... Félek, hogy milyen lesz. Hogy elképzelem milyen lesz, és csalódni fogok? Vagy épp ellenkezőleg, olyan jó lesz, hogy haza térve elfog majd a honvágy? Ezeket az érzéseket csak az értheti úgy gondolom, aki hasonló cipőben járt, mint én. Az első haza út sok idő után. De várom! Nagyon is! Hogy megöleljem a családtagjaimat, hogy hallhassam a magyar beszédet... Sorolni tudnám estig is akár.

Nem szabad engem egyedül hagyni, mert túl sokat gondolkodom hülyeségeken. Inkább megyek, nekiállok tanulni. Annak legalább valami értelme is van. Puszi, pacsi!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.