Sziasztok!

Régóta gondolkodom, hogy írok erről a témakörről. Elsősorban a saját, személyes tapasztalataimat szeretném megosztani veletek. Ezt a bejegyzést egyaránt küldöm azoknak az embereknek, akik ebben a témakörben téves információval rendelkeznek, ellenben osztják az észt olyanról, ami nem valós. Valamint küldöm azoknak, akik a külföldön élés gondolatával játszadoznak. 

Kezdjük az elején. 

Ha külföldre tervezel menni, főleg EU-n kívűlre, akkor szükséged lesz egy útlevélre, ami tartalmazza a személyes adataidon kívűl az ujjlenyomatodat is.Ezen kívűl kell még sok pénz, nyelvtudás és rengeteg kitartás.

2 éve lesz áprilisban, hogy elhagytuk szeretett hazánkat. Nem a jobb élet volt a fő cél! Otthon kellemesen eléldegéltünk, az más kérdés, hogy jövő kép sok nem nagyon volt előttünk, illetve Viktor szakmai előrelépésével nem igazán tudtunk számolni... A lényeg, hogy cégen belül megpályázott egy külföldi pozíciót, amit megkapott. Sokszor hallottam emberektől, hogy "Persze, neki(k) könnyű volt". :D Hát hölgyeim, uraim bárki előtt ott a lehetőseg. Viktor se a cuki pofijára kapta meg a kanadai állást, mögötte volt 5 év tapasztalat, és beszélt angolul.

A kanadai kiutazást (repülőjegy, költöztetés), és az egy havi lakhatást a cég állta, ami nagyon nagy segítség volt. (Ezt amúgy relocation package-nek hívják.) Ezen kívűl még a munkavállaói vízumunk költségét fizették ki. Már első hónapban jött az idegeskedés, mert lakást kellett találni, illetve nekem munkát. Végül mindkettő sikerült. Hozzá kell tennem, hogy nem laktunk rossz környéken, de nem is a helyiek voltak a szomszédaink.

Kanadáról tudni kell, hogy magán céllal csak turista vízummal lehet beutazni. Ha jól tudom 6 hónapig lehet folyamtosan az országban tartózkodni, utána el kell hagyni. Turista vízum esetén, ha az ember egy ott élőhöz megy látogatóba, akkor meghívólevelet is kell vinni. Ezt elég szigórúan veszik, főleg azóta, hogy sok roma próbált menekült státuszhoz folyamodni. Ezzel most nem foglalkoznék, lehet róla bővebben olvasni az interneten... Meg lehet próbálkozni azzal, hogy turistaként kimész és majd találsz ott munkát, de nem ajánlom senkinek. Először is senki nem fogja kifizetni helyetted a munkavállalói vízumot, mert kb minden pozícióra öten vannak, ha nem többen. Ha valaki így akar próbálkkozni, akkor mindenképp Európába menjen először. A repjegy is olcsóbb és munkát is nagyobb valószínűséggel kap. Ha pedig kapsz munkát Kanadában, de nem tövényesen dolgozol, és erre rájönnek, akkor kiutasítanak az országból. 

Vissza a kanadai kiköltözésünkhöz. Több, mint tíz órás repülés után megérkeztünk, és a reptéren azonnal be kellett menni a bevándorlási hivatalba. Viktornak a cég ügyvédje már otthon megküldte a szükséges papírokat. Be kellett mutatni a munka szerződést (letter of employee), illetve kérték a házassági anyakönyvi kivonatot. Ennek főleg miattam volt lényege, ugyanis ezáltal kaphattam meg a szponzor vízumot (open work permit), amivel kinn törvényesen tudtam dolgozni. Mellékesen megjegyezném, hogy az én vízumomban ez állt lábjegyzetként:

"Not valid for employment in business related to the sex trade such as strip clubs, massage parlours or escort services."

Nem ragoznám. aki tud angolul az érti, a többiek fordítsák le. :D

Önmagában a vízum nem elég ahhoz, hogy munkát kapj. El kell menni az önkormányzathoz, ahol kaptunk személyi számot (SIN - Social Insurance Number), ezzel kerültünk be a rendszerbe, ezt kérik kinn a munkavállalók.

Mikor megkaptuk a vízumot, akkor nyilatkoznunk kellett, hogy minimum három évig semmilyen segélyért, juttatásért nem fogunk az államhoz fordulni. 

És itt jön egy fontos észrevétel. Amikor sérelmeztem, hogy tömegesen fogad be az EU bevándorlókat, akkor megkaptam a magamét, hogy "De hát te is a jobb élet reményében mentél ki, miért sajnálod ezt a többiektől?".

Ne keverjük a szezont a fazonnal! Elsősorban én és a Viktor is dolgozni mentünk ki. A kanadai államnak egy dollárjába sem kerütünk, sőt! Viktor másnap én három héttel a megérkezésünk után dolgozni kezdtem. Tehát adót, azaz pénzt termeltünk az államnak, nem pedig kiadást!

Ugyanez a helyzet Norvégiában is. Itt ugyan nem kellett munkavállalói vízum, ide bárki jöhet, DE!

Ha kijössz munkát kell találni. Ha van munkszerződésed akkor a helyi szervhez be kell menni és kapsz vagy egy ideiglenes vagy egy állandó személyi számot. (Ez függ a munkaszerződés típusától, illetve, hogy rendelkezel e állandó lakcímmel.) Lakást és munkát sem egyszerű találni, de nem lehetetlen. Aki Norvégiában gondolkodik, annak érdemes megtanulni a nyelvet, mert anélkül elég nehéz boldogulni. Ha még angolul sem beszél valaki, akkor pedig abszolút felejtse el! A nyelviskola nem olcsó, a nyelv pedig nem a legkönnyebb.

Egy pár szót ejtenék még az Európába visszaköltözésünkről. Becsekkoltunk Kanadában, átmentünk a biztonsági átvilágításon, (mi és a macskák is) és azt gondoltuk, hogy egyenes út vezet Norvégiába. Mivel Frankfurtban szálltunk át, ami ugyebár az EU-ban található, így mégegyszer átmentünk a biztonsági vizsgálaton (ismét a macskák is). Ezután léphettünk be az Európai Unióba.

Szóval, amikor azt hallom, hogy miért kell szerencsétlen menekülteket ekkora procedúrának kitenni, meg hogy minek kell ujjlenyomat, akkor elborul az agyam. Azért kell kérem szépen, mert mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, és ha az én szőrős, micro-chippel és útlevéllel rendelkező négylábúmat kétszer átküldik az átvilágítókapun Kanadától Norvégiáig, akkor az a legkevesebb, hogy ezeket a hivatalos személyazonosító okmányokkal nem rendelkező embereket valahogy rendszerbe veszik és azonosítják. Megjegyezném még azt is, hogy Norvégiába érkezve, addig nem léphettünk be, amíg a reptér állatorvosa le nem ellenőrizte és állományba nem vette a macskákat.

Más. Kanadában kétfajta állampolgárság van: elsődleges és másodlagos. Ha te bevándorló vagy, akkor csak a másodlagosat kapod meg, és ha súlyos bűncselekményt követsz el, akkor azonnal kiutasítás vár rád. Azért nekik könnyű, ott az óceán. Délre meg mégsem tudnak elindulni, mert Amerikába még durvább bejutni. Európában ezt lehetetlen bevezetni addig, míg nincsenek országhatárok. Pedig csak gondoljunk bele, ha lennének újra határok akkor a bűnözők nem tudnának az országból elmenekülni...

Apropó Amerikai Egyesült Államok. Viktor tavaly tavasszal ki lett volna küldve 5 napra New Jersey mellé. A határőrnek rossz napja volt, és Viktort nem engedte ki, mondván ő biztosan kinn akar dolgozni. Hiába mondta, hogy meetingre megy ki, és szerződése van egy kanadai céggel, haza küldték. Repjegy bukó, vissza az irodába és az ügyvéddel átírták a papírokat. Másnap végül kiment.

Ezt csak azért írtam le, mert sokan embertelennek tartják, hogy interjún kell részt venniük a menekülteknek, személyazonosító okmányt kérnek tőlük, és ujjlenyomat adására kötelezik őket. Tehát ugyanazt várják el tőle, mint tőled, ha EU-n kívűlről mész be az EU-ba, vagy akár Amerikába.

Sok embert látok felháborodva, olyanokat, akik az utolsó forintjukat tették fel arra, hogy elhagyják a családdal együtt Magyarországot, és mindent kockáztatva neki vágtak az új életnek egy idegen országban, minden segítség nélkül. És csak azt látják, hogy mások hatalmas támogatásokat kapnak az államtól, az adófizetők pénzéből, akár az ő pénzükből is, hisz már ott dolgoznak, ott adóznak. Ilyenkor hol az egyenlőség Európában, hisz mindenki azzal jön, hogy mindenkit ugyanolyan jog illet meg...

Az elmúlt fél évben két terrortámadás ideje alatt mind a kétszer Svédországban voltam. A párizsi merénylet napján épp ebédeltünk egy kinn élő ismerősünkkel és beszélgettünk arról, hogy nem kell sokat várni, lesz egy merénylet. A hideg rázott, amikor este a híreket olvastuk... Azt is beszéltük, hogy idővel a repterek is célpontok lesznek, és lám itt volt a büsszeli robbantás. Holnap repülőre szállok, Svédországba utazom ismét és imádkozom, hogy a sorozat ne folytatódjon. 

Végezetül pedig leszögezném, hogy amiket itt leírtam, azok mind saját tapasztalatok alapján alkotott vélemény. Egy olyan embertől, aki Európában, Magyarországon született. Aki elhagyta Európát, de visszajött, mert ehhez fogható kontinens nincs mégegy a világon...

Holnap repülök. Nem szoktam félni. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy ugyanolyan nyugodtság van bennem, mint ezelőtt bármikor, mikor repülőre szálltam...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.